|
Témaindító hozzászólás
|
2014.11.23. 12:05 - |
 Tegnap érkeztem erre a helyre. Pontosabban, itt ébredtem, egy kis szobában. Lassan kezdtek visszatérni az emlékeim, és bevillant az agyamba egy kép a régi házunkban lévő levélről. Ez az utolsó, amire emlékszem...
Úgy döntöttem, körülnézek odakint. Az ablakból egy hatalmas zászlótaró-szerű rúdra láttam rá, amit törött padok és szikladarabok vettek körül. Kilépve az ajtón végigvizslattam környezetemet, de egyetlen élőlényt sem láttam, csak ütött-kopott, pattogzó vakolatú házakat, és a sötét, sűrű erdőt, ami valószínűleg az egész helyet körbevette... Tábor... Igen, ez a szó állt a levélben. Szóval ez egy tábor.. De akkor hol vannak a "táborozók"? Odamentem a törött padokhoz, és a zászlótartó alján egy elszakadt, sáros zászlót pillantottam meg. Leguggoltam, és a kezembe vettem. Vastag porréteg fedte, de alatta vörös színű volt. Hirtelen a rúd nyikorogni kezdett, és a zászló - a kezemből kiesve felhúzódott a rúd tetejére, és beletépett a szél. Gondoltam, hogy elég fura helyen vagyok, de a maguktól mozgó tárgyakra még nem voltam felkészülve... |
[16-1]
- Chh, még jó, hogy megkérdezte, vele megyünk-e, aztán meg simán lelépett... - morogtam az orrom alatt, ahogy az elhaladó Sora után néztem.
~Bunkó..Úgy tűnik, megvan a második személy, akit ki nem állhatok. Természetesen csak a családom gyilkosa után.~
Figyeltem, ahogy Atsushi átmegy az ajtón, majd kijön. Nem lepett meg a dolog, gondoltam, hogy nem egyedül vagyok "különleges". Ez viszont egyértelművé teszi, hogy miért pont mi vagyun itt: valószínűleg mind mások vagyunk; nem emberek, nem normálisak. Érdeklődve figyeltem Haruto és Atsushi beszélgetését.
- Nem lenne egyszerűbb kinyitni az ajtót és bemenni? - kérdeztem, és az ajtóhoz léptem.
- Attól még, hogy az a csitri nem tudta kinyitni, még nem lehetetlen. Nekem nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha egy kicsit erőlködöm... - mondtam, és rángatni kezdtem a kilincset, ami lévén, hogy évtizedekel öregebb lehetett nálam, egy idő után megadta magát, és csörögve a földre hullott. Megmasszíroztam a csuklómat, mert büszkeség ide vagy oda, eléggé meghúztam az ajtó leküzdése közben...
- Na, ennyi lett volna... - mondtam, és beléptem az apró, sötét helyiségbe.
- Haruto, én nem látok itt senkit... - kezdtem, aztán beleszagoltam a levegőbe.
- ...és nem is érzek senkit. Biztosan hallottál valakit? - kérdeztem, és bár kételkedtem abban, hogy rajtunk kívül bárki is lenne bent, óvatosan lépkedtem előre. Behunytam szemeimet, és mikor újra kinyitottam őket, egyik szemem kékre, másik sárgára váltott. Farasszemek, mire mennék nélkületek? ~Így legalább látok is valamit... Te jó ég, fényes nappal van, mégis, mintha ebbe a viskóba nem jutna be a fény...~
Hátranéztem a fiúkra. Csak ekkor jutott eszembe, hogy a szürkehajú képességét még nem mutatta meg... ~Lehet, hogy nekem sem kellett volna egyből felfednem ezt... Bár, a farkasformámat még nem látták, így ha támadnának, az még meglepetésként érheti őket... Jobban át kell legközelebb gondolnom, hogy mit csinálok, mielőtt cselekszem...~ |
 Elindultunk Sora után aztán meg a következő pillanatban férfierőre van szűkség? Ez most komoly? "Persze, ha valami balul üt ki mindig a férfikra marad minden. Na mindegy" gondoltam de nem mozdultam remélve valami más megoldást találunk. Erre Atsusi átmegy az ajón és kijön, hogy mehetünk tovább?
-Várj nem volt bent valami amiből netán lehetne valamiféle fegyvert csinálni? De tényleg -azzal fogtam és az ajtóra tapasztottam a fülemet. Hallottam valami mozgást, de nem törődtem vele. Egész idő alatt azon gondolkodtam mi lehet az itteni emberekkel. "Várjunk csak. Mi van akkor, ha nem is embeek ők sem. Hisz én sem vagyok az. Hisz már egyszer meghaltam és most mégis itt vagyok... Mi volt ez? Valaki az ajtót üti? Ez fáj! Ki van odabent? Mi akar ez lenni?"
-Atsusi biztos nem volt bent senki? Csak mert a fülem sajog, mert valaki az ajót ütötte belülről és ez kicsit kisérteties, ja és van bent valami ami tökéletes lenne fegyvernek, bár nem tudom ki tudjuk-e hozni.... És mielőtt megkérdezné valaki, a dübögéből tudtam meg, hogy van benn valami értékes. De most komolyan! Mi folyik itt?- kérdeztem válszra várva. |
 -Tessék? Még, hogy berúgni az ajtót? Én nem vagyok ilyen vandál. Tőlem ezt ne várd el, majd az új srác.-mondtam a lehető legtöbb szemrehányással a hangomban. "Én bárhová simán be tudnék jutni, nem kell nekem ajtókat rugdosta, ha be akarok menni valahova. Na majd én megmutatom, hogy kell minden feltűnés nélkül bejutni egy házba. Jaj, nem, nem szabad, hogy megtudják, hogy én más vagyok, mint ők. Még a végén különc leszek."-gondoltam át a helyzetet. Elhátráltam az ajtótól, utat engedve Kurosawa-nak. Reméltem, hogy majd ő kinyitja az ajtót. De valamiért nem mozdult. "Na jó, legyen. Megint olyan, mintha figyelne valaki, és mintha az illető bent lenne. Bemegyek szétnézek és kiderül."
-Sora, állj félre, kérlek. Majd én bemegyek.-mondtam és megindultam az ajtó irányába, és nemes egyszerűséggel keresztülsétáltam rajta. Bent nem volt más, csak néhány szék, egy kanapé és egy asztal. Valószínűleg ez lehetett a nappali. Körbesétáltam a házban, de nem volt bent más csak bútorok. Sehol senki. Pedig még mertem volna esküdni rá, hogy idebent van valaki. Sarkon fordultam és kimentem.
-Nincs bent semmi, csak bútorok. Semmi említésre méltó dolgot nem találtam bent.-mondtam mindenkinek.
-Menjünk tovább. Itt nem fogunk találni semmit se.-javasoltam. |
 A hang hallatára kénytelen voltam megforgatni a szememet. Remek. Még valaki. Remélem ez csak egy rossz vicc akar lenni, mert ha még több ember fel fog bukkanni és továbbra sem tudjuk meg, mi a fészkes fenéért vagyunk itt, csúnyán elbánok azzal, vagy inkább azokkal, akik ezt a hülyeséget kitalálták. Nem szóltam semmit, csendben figyeltem ahogy az "új" fiú is kérdezősködni kezd, aztán rádöbben, hogy sajnos nem tőlünk fog választ kapni a kérdéseire. Miután eldöntötték, velem tartanak-e vagy sem, sarkon fordultam és elindultam a házak között. Az olyan ajtóknál nem is próbálkoztam, ahol esélytelennek tűnt a bejutás, inkább fogtam magam és egy egyszerűbb kis kunyhóhoz léptem. Egy ideig nagy türelemmel próbáltam feltörni a zárat, de értelemszerűen két hajcsattal nem mentem sokra. Ekkor jött az az ötlet, hogy csak úgy berúghatnánk az ajtót. Miért is ne? - Fiúk, berúgnátok az ajtót? - néztem fel rájuk guggolásból. így alulról nézve elég ijesztőnek néztek ki, főleg, hogy még magasak is voltak. |
Kicsit meglepett a lány reakciója... Bár, belegondolva, ha már egyszer úgyis itt ragadtunk, lehet, jobb beletörődni a helyzetbe. Ha már úgyis találkoztunk, talán jobb lenne együtt is maradni, legalább addig, míg szétnézünk. Hirtelen egy fiú hangját hallottam magam mögül. Megfordultam, és egy szürke hajú sráccal találtam szembe magam. Kezd kicsit idegesítő lenni, hogy mindenki magasabb nálam...
- Rina vagyok. - mutatkoztam be, immár harmadjára - Nem, nem tudjuk egyenlőre. Megpróbáltunk rájönni, de nem jutottunk sok mindenre. Végül is, egyszer majd csak mgmondják, nem? - mondtam, mintegy magamnak szegezve a kérdést.
- Mehetünk. - fordultam Sora felé.
- Atsushi, akkor jössz velem? - kérdeztem, majd a Harutora néztem.
- Szétnézünk a házak között. Csatlakozol?
Kicsit furcsa volt nekem ez a srác... Összehúzott szemmel méregettem, de nem tudtam rájönni, mi zavarhat benne.. Valahogy más volt az... Aurája, talán.. Megvontam a vállamat, és úgy döntöttem, egyenlőre nem foglalkozom a dologgal, elvégre eléggé úgy néz ki, hogy nem szabadulunk innen egy jó ideig, úgyhogy lesz időm kiismerni őt is, akárcsak a többieket, beleértve újdonsült társamat, Atsushit is. |
Egyedül barangoltam, mint máskor is. De most valami más volt. Valamit úgy éreztem, hogy nem vette figyelembe. És akkor megtörtént valaki elütött? Azt hiszem igen. Na mindegy a lényeg az, hogy most itt vagyok. Valami olyan helyen ami teljesen kihaltnak látszott. Tisztában voltam azzal, hogy mi vagyok és lehet, hogy mások is vannak itt aki hozzám hasonlók... "Remélem, hogy nem én vagyok az egyetlen ezen a helyen." gondoltam miközben már indultm felderíteni a környéket.
-MINDENÜTT ERDŐ! KIRÁZ A HIDEG, HA BELEGONDOLOK MI VAN ABBAN A SŰRŰ ERDŐBEN. NA MINDEGY INKÁBB KERESEK VALAMIT AMIBŐL FEGYVERT, ESETLEG BOMBÁT TUDOK CSINÁLNI.
Így hát elindultam keresni valami anyagot fegyvernek. Elhaladtam sok kisebb ház mellett és egyszer csak meghallottam, hogy valaki felnevetett. Ezért visszafordultam, hogy megnézzem, ki vagy mi volt az. Nem telett sok időbe és megtaláltam azt az elágazást ahol egy ijesztően magas lila hajú srác, egy körülbelül átlagos magasságú fehér hajú és ha jól láttam akkor narancssárga szemű lány és egy átlagosnak kinéző barna hajú kék szemű lány. "Várjunk csak mik azok az fehér hajú lány fején? Fülek? De a másik kettő nem is látja? Mindegy inkább nem kérdezek rá." kissé elszörnyedve érintett amit láttam. Ez most új volt. Ilyet még nem láttam. Mindegy gondoltam odamegyek hozzájuk, de nem teljesen voltam biztos benne. De odmentem.
-ÖHMMM... HELO. NEM TUDJÁTOK HOL VAGYUNK? ÉS HOGY PONTOSAN MIÉRT?- kezdtem neki a monologomnak. -AZ ÉN NEVEM HARUTO KORUSWA. NEM TUDOM PONTOSAN DE AZ BIZTOS, HOGY VALAMI KÜLÖNLEGES DOLOG MIATT VAGYOK ITT. AZT NEM TUDJÁTOK, HOGY TI MIÉRT?- egyenlőre nem akartam szólni rról, hogy mi is vagyok, így.... vártam a válaszokat. |
-Téged komolyan nem is érdekel, hogy miért és hogyan kerültünk ide?-kérdeztem hitetlenkedve Sora-t. Nem hittem a saját fülemnek mikor ezeket a szavakat meghallottam. Mikor megkérdezte vele tartunk-e egy ideig gondolkoztam. "Vajon megéri vele menni, vagy maradjak Rina-val? Mi legyen? Nem akarok egyedül maradni egy ilyen helyen. Oké, akárhova is megy Rina, én nem modulok el mellőle, szóval maradok vele."-határoztam el végül magam.
-Rina, te mihez kezdel? Vele mész? Én nem akarok egyedül maradni egy ilyen helyen, úgyhogy veled tartok bárhová is mész. Tekints rám úgy, mintha a társad lennék.-mondtam Rina-nak, aztán vártam mit fog válaszolni. |
Végighallgattam, ahogy elsorolták a neveiket. Atsushi és Rina. Most akkor én jövök? Komolyan mutatkozzak be?
- Sora. - mondtam nekik, időközben a lány ökölbe szorított kezére terelődött a figyelmem. Szóval van egy kis elintéznivalója. Így mindjárt más. Hála az égnek én már rég lerendeztem az ügyeimet mielőtt idekerültem volna. - Nekem meg tök mindegy. - nevettem fel, és ez tényleg így is volt. Kicsit sem izgatott, kijutok-e erről a helyről vagy nem. Mindig is úgy tartottam, képes lennék elélni a jég hátán is, ha nagyon muszáj volna.
A korlátnak dőlve gondolkodtam el Rina ötletén. Számomra is elég valószínűtlen volt, hogy nem, esetleg kor alapján hoztak minket ide. Nem akartam túlságosan belemerülni a témába, elvégre nem érdekelt ez az egész és magasról tojtam arra, miféle tervük van a jövőre nézve. Csináljanak amit akarnak, de én nem fogok itt ücsörögni. - Megyek és átvizsgálom a házakat. - közöltem velük, a lépcsőről feállva néztem rájuk és arra vártam, hátha szeretnének velem jönni. Azért annyira kegyetlen még sem vagyok, hogy magukra hagyjam őket. Annyira. |
Összehúzott szemmel vizslattam a lányt. Nem tűnt ellenségesnek, úgyhogy én is barátságosabb hangnemben folytattam.
- Én pedig Rina vagyok. Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de én nem igazán emlékszem sokmindenre a tegnap estéből, szóval... - vontam meg a vállam - ...egyenlőre próbálom kitalálni, miféle hely lehet ez. És, Atsushival ellentétben, én nem akarok kijutni innen. Elméletileg itt van az a személy, akit keresek, és akivel van egy kis... Elintéznivalóm. - mondtam, és ökölbe szorítottam a kezemet. Már ha csak arra gondolok is, hogy az a szemét, aki végzett a családommal, itt van, elönt a méreg... Muszáj lesz megtalálnom.
- Nyilván nem véletlenül vagyunk pont mi és pont itt. Bizonyára valami alapján választottak ki minket. Nemünk alapján nem lehet, mert Atsushi fiú, velünk ellentétben. Korban, így ránézésre, még talán egyezünk is, de nem hiszem, hogy ez lett volna a mérvadó szempont... - mondtam elgondolkozdva. Egyenlőre nem tudtam, beszáljek-e nekik a fél-farkas énemről, elvégre még csak pár perce ismerem őket; ki tudja, mi lenne, ha megtudnák... |
Mi történt hirteleln Rina-val? Miért viselkedik ilyen furán?
-Várj meg, Rina-szóltam utána és már rohantam is. Mikor Rina megállt kis híján majdnem beleütköztem, aztán észrevettem én is az illetőt, aki amúgy közvetlen előttünk ült(?) a lépcsőn.
-Hát nem is tudom. Én eredetileg kiutat akartam keresni, de aztán találkoztam vele és úgy döntöttem vele tartok és körbenézek ezen a helyen. És te?
"Valamiről megint elfeljtkeztem. De miről is? Ja, a bemutatkozás! Ez ma már másodszor történt meg velem. Biztos erős utés érhette a fejem." -Egyébként a nevem Murasakibara Atsushi. És a tiéd?-kérdeztem a lánytól. Végre már nem csak ketten voltunk itt, ezen a bizarr helyen. Még most se tudtam hogy is kerültem ide pontosan, az előző este részleteire se emlékeztem, de itt voltam, amikor felkeltem. És most itt vagyok és keresem a kijáratot.De itt nincs olyan, hogy kijárat.
-Ömh... Esetleg te tudod hol van itt a kijárat?-kérdeztem valami bíztató válaszban reménykedve. Tudtam, hogy nem kellene ennyire reménykednem egy segítőkész válaszban, de mégis ezt tettem. És megint az az érzésem támadt, hogy valaki figyel minket. De mégis ki?
-Megint csak én érzem úgy, mintha figyelne valaki?-kérdeztem a körülöttem lévőket és körbenéztem, hátha látok valamit, de nem volt sehol senki vagy semmi. |
Már egy ideje ezen az idegen helyen bolyongtam, szokásomhoz hívően próbáltam lassan és aprólékosan megvizsgálni a környéket. A probléma ezzel csak az volt, hogy nem volt itt más fákon és házakon kívül, és valami furcsa érzés azt súgta, ne is próbáljak az erdős részre merészkedni. Így hát maradt a házak átvizsgálása. Minden ajtó zárva volt, halvány esélyem sem volt bejutni egyik épületbe sem. Mi féle hely ez? A sötét égre pillantottam, egy ideig a gondolataimba merülve nézegettem a csillagokat, majd pillantásomat leengedve két alak tárult a szemem elé. Oh, tényleg, arról meg is feledkeztem, hogy mások is lehetnek itt...
- Üdv. - dobtam le magam nemes egyszerűséggel a ház lépcsőjére, majd zsebre dugott kézzel meredtem rájuk. - Mi járatban? - kérdeztem úgy, miközben abban sem voltam biztos, én mit keresek itt. |
Egyre gyorsabb léptekkel haladtam a házak felé. Mikor megérkeztünk, ismét a levegőbe szagoltam, de nem éreztem semmit...
- Fura... Pedig biztosan volt itt valaki... Vagy valami.
Tovább mentem a házak mentén, benéztem minden kis zugba, de nem láttam semmit. Egy sikátorhoz érve először elbizonytalanodtam, de végül átmentem a sötét folyosón. Nem hallottam neszt, nem láttam mozgást. Valami itt nem stimmel..
- Látsz valakit? - kérdeztem Atsushitól. Körbefordultam, és megpillantottam egy árnyékot elsuhanni egy viskó mellett.
- Gyere! - kiáltottam hátra, és futni kezdtem a kis ház irányába.
Mikor odaértem, egy számomra ismeretlen alakot láttam meg. Nem tűnt ellenségesnek, de azért jobb óvatosnak lenni, ezért elég messze álltam meg tőle, hátam mögött Atsushival. |
Hát ez nem valami bíztató. Na, nem baj.
-Igen veled megyek, Rina-válaszoltam a lánynak.
-De mit kéne éreznem? Én nem érzek semmit. Ah, mindegy is, szerintem menjünk, nézzünk szét.
Elindultunk a házak felé, de nekem valami nagyon nem tetszett. Miért nincs itt más rajunk kívül? És mégis hogy kerültem én ide? Ahogy közeledtünk a házak felé, valami egyre kísértetiesebben hatott rám. Mimtha valaki figyelt volna minket, de ki?
-Rina, neked nincs olyan érzésed, mintha figyelnének minket?-kérdeztem.
-Egy ideje egyre erősebben azt érzem, hogy valaki folyamatosan figyel minket. Kezd ez az egész olyan lenni, mint valami rossz horror film. Borsodzik a hátam ettől a helytől.
Tényleg kezdett nagyon ijesztő lenni a szitu, de továbbra is követtem Rina-t, mert nem votlt kedvem megint egyedül maradni. "Lehetséges egyáltalán innen a kijutás?"-gondoltam."Szerintem nem létezik olyan hely ahonnan ne lehetne kijutni." |
Míg a rudat figyeltem, meghallotam magam mögül egy faág reccsenését. Megpördültem a tengelyem körül, 180 fokos fordulatot téve. Egy lila hajú és szemű srác állt előttem. Valamivel magasabb volt nálam, de azért nem akadt ki a nyakam attól, hogy a szemébe néztem.
- Larina vagyok. De szólíts Rinának, mindenki így hív. - válaszoltam meg második kérdését. Az elsőn gondolkozva körbenéztem.
- Őszintén? Sehogy. Nézz csak körül: mindenhol erdő. És abból ítélve, hogy kerültem ide, inkább nem akarom tudni, hogy mik lakoznak az erdőben... - válaszoltam. Nem lepett meg, hogy más is van itt rajtam kívül, de azért egy embert még keveselltem... Úgy döntöttem, felfedezem a többi helyet is, hátha belefutok még valakibe. Vagy valamibe...
- Én elmegyek azokhoz a házakhoz. Velem jössz? - kérdeztem a vállam fölött hátranézve.
Hirtelen furcsa szagot éreztem. Na igen, a fél-farkas létem egyik előnye.
- Érzed ezt? - kérdeztem Atsushitól.
A szag a házak irányából jött, ahova épp menni készültem. Nagy valószínűséggel egy embert érezhettem, de ilyen messziről nem tudtam pontosan megállapítani... Mindenesetre, legalább valami élőlény van ott. |
Egyik este az utcán sétéltam és akkor valaki ereősen fejbe utött. Elvesztettem az eszméletemet és másnap mikor felkeltem egy furcsa helyen voltam. Nem tudtam hogy hol, de egyben biztos voltam: Meg kell szöknöm innen, bármibe is kerüljön. Még ötletem se volt mihez fogok addig itt kezdeni, de majd lesz ami lesz. Gondoltam körbenézek, hátha van itt valaki más is rajtam kívül. A házban, ahol voltam nem volt senki és kint se. De akkor hol van a többi ember? Van itt egyáltalán még valaki? És mi ez a hely? Kint nem láttam kapukat, gondoltam könnyű lesz meglépni innen. Csak ott volt az erdő. Azon is át kell jutni, de hogy? Nagyson sűrű. És mi van akkor ha vérszomjas vadállatok vannak odabent? Nem, az nem lehet, tuti nincsenek. Akkor mégis könnyű lesz megpattanni. Körbenéztem, hogy lát-e valaki és elindultam az erdő irányába. Ekkor megláttam egy lányt fehér hajjal. "Végre van itt más is rajtam kívül."-gondoltam.-"Megyek és beszélek vele, hátha tud segíteni nekem a szökésben."
-Ömh... Izé... Hello. Azt szeretném tudni, hogy véletlenül te nem tudod, hogy hol vagyunk? És hogy hogy lehet innen kijutni?-kérdeztem a lányt. Ekkor eszembe jutott valami.
-Ja , igen a nevem Murasakibara Atsushi. És a tiéd? |
Tegnap érkeztem erre a helyre. Pontosabban, itt ébredtem, egy kis szobában. Lassan kezdtek visszatérni az emlékeim, és bevillant az agyamba egy kép a régi házunkban lévő levélről. Ez az utolsó, amire emlékszem...
Úgy döntöttem, körülnézek odakint. Az ablakból egy hatalmas zászlótaró-szerű rúdra láttam rá, amit törött padok és szikladarabok vettek körül. Kilépve az ajtón végigvizslattam környezetemet, de egyetlen élőlényt sem láttam, csak ütött-kopott, pattogzó vakolatú házakat, és a sötét, sűrű erdőt, ami valószínűleg az egész helyet körbevette... Tábor... Igen, ez a szó állt a levélben. Szóval ez egy tábor.. De akkor hol vannak a "táborozók"? Odamentem a törött padokhoz, és a zászlótartó alján egy elszakadt, sáros zászlót pillantottam meg. Leguggoltam, és a kezembe vettem. Vastag porréteg fedte, de alatta vörös színű volt. Hirtelen a rúd nyikorogni kezdett, és a zászló - a kezemből kiesve felhúzódott a rúd tetejére, és beletépett a szél. Gondoltam, hogy elég fura helyen vagyok, de a maguktól mozgó tárgyakra még nem voltam felkészülve... |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
