|
Témaindító hozzászólás
|
2014.11.29. 17:40 - |
 Reggel irtózatos fejfájással ébredtem. Mintha rám esett volna egy üllő, csak nem haltam meg. Arról viszont fogalamam se volt, hogy hol lehetek. Ugyanis egy számomra teljesen ismertlen helyen ébrdtem fel. Furán roskadozó falak vettek körül, olyan volt, mintha bármelyik pillanatban kész lett volna leomlani. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy kimenjek-e innen vagy maradjak és aludjak még. Végül utóbbi mellett döntöttem és lefeküdtem a földre- ugyanis nem volt ágy a házban- és elaludtam. Mikor felébredtem sokkal kipihentebbnek éreztem magam, pedig nem aludtam többet két-három óránál. Mégis sokkal jobban éreztem magam. Gondoltam szétnézek odakint, hátha találok egy kényelmesebb "lakosztályt" a környéken. Mikor kiléptem az ajtón, nem tudtam meg sokmindent elsőre a helyről, mert egy erdővel találtam szemben magam. Egy sűrű, é sötét erdővel benne hatalmas fákkal. Hirtelen új ötletem támadt és visszamentem a házba. Semmi kedvem nem volt egy ilyen helyen körbe-körbe "szédikélni", mert ki tudja mikor ugrik ki valami a fák közül. Komolyabban körbenéztem a házban és rájöttem, hogy itt nincs semmi. Legalább nálam voltak a pengék.
"Tényleg a pengék!"-jutott hirtelen eszembe.
"Megyek és fogok valamit, amiből vacsi lehet. Meg tudom én védeni magam, nem vagyok már gyerek. Én egy bérgyilkos vagyok, nem érdekelnek ilyen kis dolgok."-gondoltam, aztán kimentem az ajtón. Ismét szembe találtam magam az erdővel, de most egyenesen a belseje felé indultam. Mikor közelebb értem, észrevettem, hogy drótkerítés veszi körbe ezt a helyet.
-Francba. Hát ebből nem lesz vacsi.-dünnyögtem csak úgy magamnak.
-De ha már itt vagyok, szétnézek egy kicsit.-fordultam körbe a tengelyem körül és elindultam valamerre, így elkezdve a felderítést. Sokáig sétáltam, de nem találtam semmit, csak omladozó falú házakat. Meg egy csomó fát, mikor az erdő felé néztem. Ennyi volt az összes felfedezni való dolog ezen a helyen.
-Hát ez aztán nagyon sokminden. Ezért tényleg muszály volt kijönnöm abból a biztonságos házból. Most viszont fogalmam sincs merre is van az én házam, ha nevezhetem így.-mondtam a nagyvilágnak címezve a mondandómat. Visszafordultam és megpróbáltam visszajutni oda, ahonnan jöttem. |
[11-1]
-Nem tudom. Legyen az a nagyobb ház-mutattam egy olyanra, ami egy kicsit magasabb volt a többinél.
-Van egy olyan érzésem, hogy van ott valami.
"De ha van akkor mégis mi? Fegyverek? Emberek? Vagy emberek fegyverrel? Nem, azért biztos nem fegyveres emberek lesznek ott."-gondolkodtam. Elindultunk ahhoz a házhoz, amelyik mondtam. Közelebbről azonban romosabb volt a többinél.
-Itt valami háború volt?-csúszott ki a számon.
-Mármint csak körbe kell nézni. Olyan ez a hely, mintha egy, vagy több bomba robbant volna fel itt-magyaráztam ki a dolgot. A ház olyan volt, mintha nem is lenne bejárata. De mikor közelebb mentem rájöttem, hogy igenis van bejárata, csak el van torlaszolva. Mintha valaki direkt állította volna ezt az akadályt.
-Öhm... Shane. Hogy akarunk ide bemenni?-kérdeztem.
-Nem tudok szikladarabokat emelgetni.-mondtam, bár inkább már csak magamnak. "Hogy jussak be egy ilyen szinten eltorlaszolt helyre? Zárakhoz, meg ilyenekhez értek, de omlaszással elzárt bejáratokkal még nem volt dolgom."-gondoltam végig, az eddigi ügyeimet. Azt hittem, hogy ezzel majd megoldást taálok, de nem így történt. Persze, mit is hittem. |
 Elvigyorodtam a földi útvonal hallatán.
- Rendben.. - feleltem. "Nem mintha túl sok energiám mrdt volna repüléshez."
Elindultunk a központi tábor(?)rész felé. Ugyanolyan volt, mint a szélső rész, csak még több romos ház vett minket körül, mintegy labirintussá téve ezzel az egész helyet. Szerencsére útközben nem futottunk bele egy félőrülbe sem, így viszonylag könnyen eljutottunk a központba. Viszont hiába nézelődtem, minden ház ugyanolyan volt; egyik sem tűnt ki a többi közül. Így nehéz lesz megtalálni bárkit is...
- Melyikre tippelsz? - kérdeztem Jafar-tól.
Nekem édesmindegy volt, hol kezdünk kutakodni először, és bár az én ötletem volt idejönni, már most, az elején elég reményvesztett dolognak tartotam az egészet. |
Gyorsan befaltam a madarat és felpattantam.
-Igen, mindeképp veled akarok menni.-mondtam Shane-nek.
-És tudok vigyázni magamra, nem kell pátyolgatni.-vigyorogtam.
"Hisz egy bérgyilkos voltam, miért kéne pátyolgatni?"-gondolkodtam. Gondoltam megnézem merre is lehet az a központ, így arrafele néztem. Nem láttam szinte semmit, mert a körülöttünk lévő házak betakarták a kilátást.
-Milyen messze van az a központ?-kérdeztem Shane-t és vártam, hogy válaszoljon.
-Mehetünk? Vagy még maradjunk? Viszont jelezném, hoyg én nem tudok repülni, úgyhogy kérlek földi útvonalat válassz.-kértem meg, szerintem nagyon is jogosan. Elindultunk, majd rájöttem,m hogy a hely, ahol vagyunk egy nagyon, de nagyon lepukkant hely. Valamikor egy falu lehetett, de mostmár csak egy eszméletlenül lepukkant és dohos terület. |
- Vagy úgy. - reagáltam tömören Jafar monológjára.
Néztem, ahogy összedobja a kaját. Ilyenkor örülök a félvérségemnek.... Legalább nincs szükségem ételre.
- Egyenlőre a központ felé tartok. Logikus, hogy arra vannak a fejesek; ennek az egésznek a felbújtói. - mondtam, és egy rozoga háznak dőlve a fal mentén lecsúsztam a földre. A térdeimen támaszkodva ültem.
- Bár valószínűnek tartom, hogy elég jól őrzik a helyet. Megközelíteni is nehéz lesz, nemhogy bejutni... - folytattam, majd sóhajtottam egyet.
- Ettől függetlenül, még mindig jobb, mint itt bujdokolni. Ha tényleg akarod, tőlem velem jöhetsz, de nem fogok várni rád, ha lemaradsz; és arra se számíts, hogy pátyolgatni foglak, ha esetleg megsérülsz... Alapszabály: csak magadra számíts... - hosszan kifújtam a levegőt.
- Meddig eszel még? Az csak egy madár. Tiszta csont és bőr, tollakkal meghintve, nincs sok ehető rajta... Igyekezz. - mondtam, majd hátra, a falnak döntöttem a fejem, és lehunytam a szemeimet. Viszonylag jól bírom a fáradtságot, de már elég régóta talpon voltam, és ez kezdett kihatni rám. |
Egy darabig csak a madaramat forgattam a kezemben, majd úgy döntöttem elmondom neki . hogy mire vagyok képes.
-Hát, én igazából az apámról nem tudok túl sok dolgot, csak annyit, hogy egy gyilkos, aki rengeteg embert megölt már. És igazából én csak egy dologhoz értek és az az emberölés. Mint már mondtam egy bérgyilkos voltam, mielőtt idekerültem.-mondtam Shane-nek. Közben még mindig azon gondolkodtam, hogy süthetném meg a madarat, ha nem tudok tüzet gyújtani.
-Igazából az anyám nem sok dolgot mesélt az apámról. Csak ennyit mondott róla mielőtt végeztem vele és eljöttem otthonról.
"De tényleg, vajon él még az apám? Megismerhetném? Vagy egyáltalán ő megismerne engem? Meg kell tudnom, hogy ki is ő valójában."-gondolkoztam.
"De előbb túl kell élnem ezt, ami itt van, bármi is legyen."
-Shane. Te hova fogsz most menni?-kérdeztem hirtelen a srácot.
-Nem tudom, hogy hova mehetnék, szóval, ha nem bánod veled szeretnék tartani.
Ezután újra a gondolataimba merültem és még mindig a madár megsütésén filóztam. "Tényleg, jut eszembe. Mindig volt nálam egy gyújtó, ha szükség lett volna rá. De hova is tettem? Ahh, megvagy!"-húztam elő az egyik zsebemből a keresett tárgyat.-"Oké, most kell egy kis fa."-azzal elmentem gyűjteni pár gallyat és ágat. Miután visszamentem lepakoltam és egy pici tábortüzet gyújtottam, megnyúztam a madarat és nekiálltam megsütni. Végül egy finom vacsi lett belőle, bár lehetett volna jobb is, de legalább jól laktam. |
- Hogy tudok-e repülni? - kérdeztem, és elvigyorodtam.
- Vázolnám a helyzetet. Az aapám egy elmebeteg gyilkos, anyám meg démon... Ergo ja, tudok repülni. De ha nem hiszed, megmutathatom. - feleltem, és kitártam hatalmas, éjfekete szárnyaimat.
- Látod? Sokban megkönnyíti az életemet... - mondtam.
- A nevem pedig Shane. Jegyezd meg, hogy imádkozhass hozzá, mikor úgy érzed, véged. - mondtam vigyorogva. Kifejezetten élveztem a helyzetet...
Csönben figyeltem, ahogy másodszorra végre sikerül levadásznia valamit. Fél szemöldökömet felhúzva elmosolyodtam, ahogy győzedelmes vigyorra húzza a száját egy nyamvadt madárka miatt.
- Tüzet gyújtani? Egy erdő mellett? Hajrá. Ha én tüzet akarnék gyújtani, valószínűleg 200 méteres körzetben minden lángokba borulna... Az én képességeim nem a hétköznapi túlélésre, hanem a harcra specializálódak... - feleltem.
- Apropó, nem tudom, rájöttél-e már, miért vagy itt... De ha nem, akkor most megsúgom: mindenki, aki idekerült, valamilyen képességgel rendelkezik, ami megkülönbözteti őt az emberektől. Te már tudod az enyémet, úgy lenne fair, ha te is felfednéd előttem a sajátodat. - mondtam, és várakozón néztem rá. |
-Hé, hogy mit csináltál?!-kédzetem felháborodva.
-És már nem azért, én mielőtt idekerültem bérgyilos voltam.-közöltem vele ridegen. De most, hogy így belegondoltam tényleg nem voltam éhes. De akkor se akartam megköszönni, amit tett. Mert hát miért? Nem hosszútávra múlasztotta el az éhségemet.
-Hé, várj! Még nem is mondtad meg a neved.-jutott hirtelen eszembe.
-D-de én is megyek veled. Kíváncsi vagyok, hogy mi van itt. Azt mondtad, hogy kint voltál az erdőben, ugye? De akkor hogy jöttél be? Egy kerítéssel van körbevéve az egész hely. Én is ki akartam menni, de nem tudok repülni vagy ilyesmi. "Mi van akkor, ha ez a srác tud repülni? Nem, ez hülyeség. Nincsenek szárnyai, és szárnyak nélkül lehetetlen a repülés."-gondolkoztam el a dolgon, és elmosolyodtam a saját hülyeségemen. Nem tudom miért, de nagyon viccesnek találtam a saját ötletemet erről a srácról. Megint csend ülepedett az egész helyre, és hirtelen meghallottam valamit, amiből finom vacsi is lehetne. Körbenéztem, és meg is találtam, amit kerestem. "Na ne már! Még egy madár! De ha ezt elkapom talán nem fog hülyének nézni. Oké, megpróbálom."-jutottam elhatározásra, azzal meg is indultam a zsákmányom felé teljesen eltökélve magam. Gyorsan közelítettem meg, de közben figyeltem, hogy nincs-e az utamban bármi, ami zajt csaphat. Egy határozott lépéssel elrugaszkodtam a földtől és megcéloztam a madarat. Ahogy földet értem a vacsim már majdnem kész is volt. Felkaptam a földről a kis jószágot, és örömmel fordultam a srác felé, akinek még mindig nem tudtam a nevét. -Na, még mindig béna vagyok? Látod, most sikerült.-mutattam felé a fogott madarat. "Most már csak tűz kell, hogy megsüssem."-gondoltam.
-Véletlenül nem tudsz tüzet gyújtani? Meg szeretném sütni a madaramat.-mondtam. |
Fél szemöldökömet felhúzva figyeltem a srácot, ahogy sikertelenül próbálja levadászni szerencsétlen madarat. Miután elbénázta, kárörvendő mosollyal lesütöttem a szemem.
Sóhajtottam egyet.
- Hogy kerülhettél ide, ha még egy védtelen rigó is kifog rajtad? - halkan felnevettem.
- Ezt figyeld.
Szemeim kék fénnyel felizzottak, a szél felerősödött körülöttem, ahogy anyám démonerejét használatba vettem. Jobb karomat Jafar felé nyújtottam, majd eltaláltam őt egy kék fénnyalábbal. Miután végeztem, leengedtem kezemet, a fények és szél is megszűntek. Vigyorogva félre döntöttem a fejem.
- Na, kajás vagy még? - kérdeztem, de mivel nem kaptam elsőre választ, úgy döntöttem, felfedem neki, mi is történt vele.
- Elme-irányítás. Mivel megmásítottam a tudatod, most a tested úgy érzékeli, nem vagy éhes. Ettől függetlenül még bajod lesz, ha nem eszel hamarosan, de legalább nem fogsz másodpercenként nyafogni...
Közelebb léptem hozzá.
- Szóval azt akarod tudni, hogy miért kerültél ide, mi? Szerintem nem te vagy az egyetlen. Egyet mondhatok: az erdőben sokmindenre választ találsz. Persze csak ha túléled... - mondtam egy sokatmondó vigyor kíséretében.
- Én eddig kint voltam. Valószínűleg hamarabb érkezhettem ide nálad... Most viszont szeretnék idebent is körülnézni. Ha gondolod, velem jöhetsz. - mondtam, a vállam fölött hátranézve. |
Ahogy a visszautat kerestem, hirtelen felbukkant előttem egy fura srác. Magasbb volt, mint én és idősebbenk látszott. Fekete haja volt és kék szeme. "Hát, oké..."-gondoltam-"Nem tűnik fenyegetőnek. Szerintem nyugodtam bemutatkozhatok."
-Ömh... Hello. A nevem Jafar.-kezdtem.-Meg tudod mondani, hogy miért és hogyan kerültem ide?-kérdeztem egy kicsit félve az illetőtől. Ekkor hirtelen megkordult a gyomrom, jelezev, hogy miért is hagytam el a biztonságot jelentő házikót. "Tényleg, keresnem kell valami élelmet."-gondoltam.
-Esetleg tudod, hogy honnan szerezhetnék valami ételt. Nekem bármi megteszi, csak kaja legyen.-kérdeztem a srácot, akinek még mindig nem tudtam a nevét. Jó ideig csönd ült a tájon, így hallottam minden körülöttünk lévő dolgot. Valami csivitelő hangra lettem figyelmes, szóval gyorsan körbenéztem, hátha megtalálom a forrását. "Ez biztos, hogy egy madár volt!"-gondoltam.-"Valahol itt kell lennie! Valahol! De mégis hol?"-néztelődtem a madarat keresve. Végül rátaláltam. Egy fán ücsörgött. Egyedül és védtelenül. "Végre ehetek valamit."-gondoltam és elindultam a madár relyteke felé. Óvatosan előszedtem a gyilkos pengéket és kész voltam támadni, de... De a lábam alatt elpattant egy gally, a madárnak pedig nyoma veszett.
-Jaj, ne már!-fakadtam ki.
-Ez nem lehet igaz! Pedig olyan finom lett volna! Ahhh, nagyon éhes vagyok! És elijesztettem az utolsó esélyemet is! Csak én lehetek ilyen eszméletlen béna!
Ezután megint csend telepedett a tájra, de most nem hallottam egy nyamvadt madarat se, sőt semmit se. Leültem a földre és vártam, hátha jön valami ehető. |
Már vagy fél órája a fák között bolyongtam, mikor mozgást hallottam a közelemből. Megálltam, és fejemet a hang irányába fordítva hallgatóztam. Nemsoká meg is láttam valakit: nem tudtam volna megmondani, pontosan mit pillantottam meg, de a magasságából, és fehér hajából ítélve ember lehetett. Nem igazán érdekelt volna a dolog, ha nem lett volna rá esély, hogy rámtámadjon. Így megindultam felé, hogy megnézzem, ki az.
~Még mindig jobb, mint az egész napomat fák között tölteni....~
Ahogy egyre közelebb értem, kirajzolódott előttem egy kerítés. Drótkerítés. Már akkor is furcsának találtam a helyzetet, mikor egy random erdőben találtam magamat, bár nem lepődtem meg annyira, elvégre önszántamból is ilyen helyeken alszom, illetve élem az életem. Az életem, amit a szüleim elcsesztek.. Örök hála nekik...
Éjfekete szárnyaimat kiengedve nyújtóztam egyet. ~De rég nem használtalak titeket...~ Pár szárnycsapás után átjutottam a kerítésen, de le kellett szállnom, különben beleakadtam volna a fákba, plusz észre is vett volna az a... srác, talán? Így is elég nagy feltűnést kelthetett a porfelhő, amit hagytam magam után..
Nesztelenül közeledve figyeltem, majd mikor elhagytam az erdőt és a benne lévő sűrű fákat, ismét a levegőbe emelkedtem. Felrepültem egy viszonylag stabil épület - vagy inkább tákolmány tetejére, és elrejtve szárnyaimat, leugrottam a két viskó között lévő szűk, sikátorszerű résbe. Ahogy a másik egyre közelebb ért hozzám, előtűnt a sötétből az alakja, és így már biztos voltam benne, hogy egy srác az. Minden bizonnyal fiatalabb volt nálam, a testalktából ítélve. Megvártam, míg a viskókhoz ér, majd az egyik ház mögül kilépve elé kerültem.
Magasabb és idősebb is voltam nála, így már ekkor felmérhettem, nem jelenthet akkora veszélyt. Persze a látszat néha csal. Léptem egyet előre, de még így is legalább két méter távolság volt közöttünk. Végigmértem tetőtől talpig, és vártam, mit lép. Részemről nem kellett tartania egy esetleges váratlan támadástól, de nem voltam meggyőződve arról, hogy ez fordítva, tehát rá is igaz... |
Reggel irtózatos fejfájással ébredtem. Mintha rám esett volna egy üllő, csak nem haltam meg. Arról viszont fogalamam se volt, hogy hol lehetek. Ugyanis egy számomra teljesen ismertlen helyen ébrdtem fel. Furán roskadozó falak vettek körül, olyan volt, mintha bármelyik pillanatban kész lett volna leomlani. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy kimenjek-e innen vagy maradjak és aludjak még. Végül utóbbi mellett döntöttem és lefeküdtem a földre- ugyanis nem volt ágy a házban- és elaludtam. Mikor felébredtem sokkal kipihentebbnek éreztem magam, pedig nem aludtam többet két-három óránál. Mégis sokkal jobban éreztem magam. Gondoltam szétnézek odakint, hátha találok egy kényelmesebb "lakosztályt" a környéken. Mikor kiléptem az ajtón, nem tudtam meg sokmindent elsőre a helyről, mert egy erdővel találtam szemben magam. Egy sűrű, é sötét erdővel benne hatalmas fákkal. Hirtelen új ötletem támadt és visszamentem a házba. Semmi kedvem nem volt egy ilyen helyen körbe-körbe "szédikélni", mert ki tudja mikor ugrik ki valami a fák közül. Komolyabban körbenéztem a házban és rájöttem, hogy itt nincs semmi. Legalább nálam voltak a pengék.
"Tényleg a pengék!"-jutott hirtelen eszembe.
"Megyek és fogok valamit, amiből vacsi lehet. Meg tudom én védeni magam, nem vagyok már gyerek. Én egy bérgyilkos vagyok, nem érdekelnek ilyen kis dolgok."-gondoltam, aztán kimentem az ajtón. Ismét szembe találtam magam az erdővel, de most egyenesen a belseje felé indultam. Mikor közelebb értem, észrevettem, hogy drótkerítés veszi körbe ezt a helyet.
-Francba. Hát ebből nem lesz vacsi.-dünnyögtem csak úgy magamnak.
-De ha már itt vagyok, szétnézek egy kicsit.-fordultam körbe a tengelyem körül és elindultam valamerre, így elkezdve a felderítést. Sokáig sétáltam, de nem találtam semmit, csak omladozó falú házakat. Meg egy csomó fát, mikor az erdő felé néztem. Ennyi volt az összes felfedezni való dolog ezen a helyen.
-Hát ez aztán nagyon sokminden. Ezért tényleg muszály volt kijönnöm abból a biztonságos házból. Most viszont fogalmam sincs merre is van az én házam, ha nevezhetem így.-mondtam a nagyvilágnak címezve a mondandómat. Visszafordultam és megpróbáltam visszajutni oda, ahonnan jöttem. |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
